A HORGÁSZ EGYESÜLETEK BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI SZÖVETSÉGE meghirdeti az 1. Megyei Horgász Feeder Csapatbajnokságot (továbbiakban: MHFCSB) hagyományteremtő céllal. A verseny egy fordulóban kerül lebonyolításra, melyen a három legeredményesebb versenyző is díjazásra kerül. A csapatverseny minimum 3 csapat nevezése esetén kerül megrendezésre és a versenypálya befogadóképességéből adódóan a szövetség maximum 10 csapat nevezését tudja elfogadni. Az idei évben még nem kötelező U18-as, ifi versenyző indítása, de a jövő évben cél, az utánpótlás nevelés végett. A szövetség szeretettel várja a HEBOSZ családba tartozó tagegyesületek csapatait. A nevezésnek nem feltétele a 2018.évi versenyzői engedély megléte. A verseny célja, a csapatsport népszerűsítése, a közösségi élet ápolása, a hagyományok megőrzése. A HEBOSZ - Ifjúsági és Versenysport Bizottság a következők alapján írj a ki a versenyt:

I. ALAPVETŐ INFORMÁCIÓKwww.hebosz.hu/mhfcsb


Dátum: 2018. július 7. szombat

Helyszín: Hangonyi-tó, Hangony

 

Bajnokság típusa:Csapat és egyben egyéni bajnokság   

Díjazottak: 1-3 helyezett csapat és egyéni

 

Szabályzat: Országos Szabályzat

Technikai megkötés: Hosszúelőkés

 

                Kötelező edzés:  nincs

Csapat kiállítás: 4 fő felnőtt + 1 fő edző, csapatvezető

 

A csapatversenyt elsősorban szövetségünkhöz tartozó egyesületek csapatai részére szervezzük.

Lehetőséget szeretnénk adni arra is, hogy vegyes csapatok is indulhassanak az alábbi feltételek szerint:

Ha 10 szövetségünkhöz tartozó egyesület csapatának nevezése érkezik, abban az esetben nincs mód vegyes csapatok indítására.

A vegyes csapat max. két egyesület tagjaiból állhat.

A vegyes csapatot név szerint (név, egyesület) kell nevezni.

A nevezésekről a HEBOSZ Ifjúsági és versenysport bizottsága dönt.

 

Sorsolás: sorsolási ráccsal

 

 

II. NEVEZÉS FELTÉTELE, NEVEZÉSI DÍJ


Nevezési díj : 12 000 Ft/csapat      

Nevezés és díj beérkezés hat.: 2018.július 02.

 

Nevezés módjai: email, levél,

Email: hekszov@t-online.hu | Cím: Miskolc, Corvin u. 15. 

 

A nevezéskor kérjük megadni: Nevet, címet, email címet, telefonszámot, horgász egyesületet, a bajnokság nevét: HEBOSZ-MHFCSB

Nevezési díj befizetése
Horgász Egyesületek Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szövetsége
12000 Ft/csapat | OTP Bank
 Számlaszám:
11734004-20003483 | Közleménybe: MHFCSB-csapatneve
A nevezés befizetését igazoló szelvényt a versenyen kérjük bemutatni!

II/1. A nevezés feltételei:

  1. 2018.évi Állami horgászjegy.
  2. HEBOSZ családba tartozó tagegyesületi tagság (kettős tagsággal más megyéből is lehet nevezni!).
  3. Nevezési szándék, írásban, határidőn belüli megküldése.
  4. Nevezési díj határidőn belüli megküldése.
  5. A versenyszabályzat és a kiírás megismerése, tudomásul vétele.

III. TECHNIKAI TÁJÉKOZTATÁS


III/1. Versenypálya: A Hangonyi-tó Ózd közelében Hangony és Kissikátor közötti út mellett található, egy 250 méteres magánúton közelíthető meg. A víz területe: 6 hektár, átlagos vízmélység 1,5 m. Völgyzárógátas tó, melynek vízszintje egy barátzsilippel szabályozható. A tavat a Renget-patak, a Vermes-patak és több forrás táplálja, melyek egy része a mederben van. A rajthelyek a szektorokon belül dobásiránynak megfelelően balról-jobbra kerülnek kiosztásra, baloldalon az 1-es számú rajthellyel, a gáti, egyenes szakaszon.

III/2. Halfajok: Ponty, kárász, dévérkeszeg, bodorka, küsz, amúr.
 

III/3. Etetőanyag és csali: A versenyen csak olyan etetőanyag használható, amely nem szennyezi a vizet! Felszínén úszó kenyérdarabokkal, vagy más hasonló anyagokkal etetni tilos.

A verseny lebonyolítása a hivatalos országos feeder versenyszabályzat szerint történik.
Csali limit: A versenyen max. 12 l etetőanyag és 2,5 l élő csali használható fel, ez utóbbi maximum 0,5 l apró, vízilárvát (pl. szúnyoglárvát) és 0,5 l gilisztát tartalmazhat. Az etetésre szánt vízilárvát, maximum két dobozban, a horogra szánt vízilárvát 1/8-os dobozban (0,125 l) kell az ellenőrzésre bemutatni. Etetőanyag limit: 12 l melybe MINDEN etetőanyag, föld, magvak, aromák, adalékok beleszámítanak, akár etetésre, akár csalizásra használják. A szerelék minden esetben szabadon csúszó kell, hogy legyen.

A limitedények, legyen az vödör, tál vagy bármilyen tároló, egyetlen kikötésnek meg kell felelnie, literes skálázásnak szerepelnie kell az oldalán, belső falán.

A halakat élve kell tartani, elpusztult halakat visszamérjük! A halakat mérlegelés után, kíméletesen a vízbe vissza kell helyezni.

 

IV. VERSENYPÁLYA FELOSZTÁSA


VÍZFELÜLET

 

A. szektor
létszám = csapatszám

B. szektor
létszám = csapatszám

C. szektor
létszám = csapatszám

D. szektor
létszám = csapatszám

Közlekedő

GÁT MENTETT OLDALI RÉZSŰ

 

A rajthelyek a szektorokon belül dobásiránynak megfelelően balról-jobbra kerülnek kiosztásra, baloldalon az 1-es számú rajthellyel.

V. VERSENYNAP IDŐBEOSZTÁS


06:30 - 07:00

REGISZTRÁCIÓ

07:00 - 08:00

MEGNYITÓ, SZABÁLYSIMERTETÉS, SORSOLÁS

08:00 - 09:50

RAJTHELYEK ELFOGLALÁSA, FELKÉSZÜLÉS

> 09:00-ig

LIMITELLENŐRZÉS

09:50 - 10:00

ETETÉS

10:00 - 15:00

VERSENY

15:00 - 15:45

MÉRLEGELÉS, EBÉD

16:00 -

EREDMÉNYHIRDETÉS

 

VI. SOROLÁS, MEGNYITÓ


A megnyitóra, a versenyzők fogadására és az eredményhirdetésre a horgásztó melletti közösségi terén kerül sor. A megérkezést követően egy regisztrációra kerül sor, amely során ellenőrzésre kerül a nevezés, valamint a horgász okmányok megléte. A csapatok húzási sorrendjét sorsolással döntjük el, a csapatnév alapján ABC sorrendben való hívással. A rajthelyek sorsolása előre elkészített automatikus sorsolási ráccsal történik, amelyet a versenybizottság készít el.

 

SIKERES FELKÉSZÜLÉST, EREDMÉNYES VERSENYZÉST KÍVÁNUNK!
HEBOSZ IFJÚSÁGI – ÉS VERSENYSPORT BIZOTTSÁG

Miskolc, 2018. június 2

                                                          

                      HEBOSZ                                                          HEBOSZ
Ifjúsági és Versenysport Bizottság                                         Elnökség