Főoldal » 2016 » Augusztus » 30 » A 2016. évi OHCSB egy csapattag szemével
13:06
A 2016. évi OHCSB egy csapattag szemével

Hosszas szervezések és készülődések után a Borsod megyei válogatott csapat 2016. július 14-én hajnalban elindult Szeged felé, hogy megmérettesse magát az OHCSB-n.A csapatot a nem Szegedhez megszokott időjárás fogadta, mert elég borús és szeles idő fogadott minket, de mindenki szorgosan elkezdett készülődni a horgászathoz.

Az előzetesen kapott információkból kiderült, hogy főként pontyra kell számítani, ami mellett a törpeharcsa volt jelentős számban még a vízben a horgászok előtt. Keszeg és kárász csak elvétve. Ennek megfelelően az előre megrendelt halcsemege is a pontyra épült és próbáltuk a törpeharcsát elkerülni, ami fordulónként 3 kg Tímár Mix pontyos etetőanyag, 1 flakon Maros mix scopex aroma és 20 db konzervkukorica volt horgászonként. Valamint csontkukac és pinki volt még a csalizáshoz.

A felkészülési idő alatt a hidegfront ellenére is lehetett a pontyot fogni, ez horgászonként 3-7 db-ot jelentett, amik 0,5-2,5 kg közötti súlyban voltak, valamint törpeharcsát és pár darab kárászt. Azt már az első nap is látni lehetett, hogy csak csemegekukoricával volt szabad csalizni, mert az élőcsalit a törpeharcsa egyből felvette.

Az etetési taktika is ez lett, hogy az etetőanyag felét kellett az etetés megkezdésekor bejuttatni a vízbe és a verseny alatt csak kukoricát kellett bepoharazni és csak időnként egy diónyi etetőanyag ment csak be. Ha nem volt hal, akkor is 6-8 percenként be kellett tolni a kupaknyi kukoricát, hogy folyamatosan legyen az az etetésen, hogy a csapatban érkező pontyok megálljanak. Ekkor lehetett párat kifogni belőlük, majd továbbálltak. A kétnapos felkészülési idő alatt tapasztaltak alapján ezt a taktikát határozta meg a csapatvezető valamint azt, hogy Kálai Krisztián lesz a tartalék versenyző.

A verseny napján a kiérkező horgászokat ítéletidő fogadta. Eső és orkán erejű szél. A verseny szervezői az időjárás előrejelzések alapján két órával elcsúsztatták a kezdési időt, ami nagyon jó döntés volt, mert mire a verseny elkezdődött az eső is elállt és a szél is elcsöndesedett.

Az időjárás erősen rányomta a bélyegét a fogásokra is, mert nagyon kevés halat lehetett fogni. Így az első forduló végén a húsz csapatból a 14. helyen állt a megyei válogatott 86 ponttal.

Vasárnapi napon már kellemesebb idő fogadta a horgászokat, de így is időnként elkezdett szemerkélni az eső, viszont a szél szerencsére elég gyenge volt. Ettől függetlenül a halak továbbra sem voltak étvágyuknál és ez erősen érezhető volt a fogásokon is. Sajnos javítani nem tudtunk az első napi helyezésünkhöz képest és visszacsúsztunk a 17. helyre.

Mindenki beleadott mindent, de sajnos ismét nem voltunk Fortuna kegyeltjei, de a csapat nagyon jól összedolgozott és reméljük, hogy az elkövetkezendő években a borsod megyei horgász versenysport újra fejlődni fog és többen vesznek majd részt a finomszerelékes megmérettetéseken.

A csapat tagjai a következő sporttársak voltak:

Tóth László csapatvezető
Mezei László edző
Hidegné Fekete Anikó női
Monoki Benjámin U15
Kéri Dominik U20
Mezei Kristóf U25
Mezei Bence felnőtt
Tamás Viktor felnőtt
Péceli János felnőtt
Kálai Krisztián felnőtt
Hideg Attila felnőtt

Zárszóként még szeretném megköszönni a Horgász Egyesületek B-A-Z Megyei Szövetségének, valamint azoknak a horgászegyesületeknek a támogatását, akik anyagilag hozzájárultak a csapat versenyen való részvételéhez, valamint akik eljöttek segíteni a megyei válogatottat.

A cikket írta: Hideg Attila

Kategória: SZÖVETSÉGI HÍREK | Megtekintések száma: 330 | Hozzáadta:: vaskogergely | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
avatar
A uCoz technológiájával